Kilencvenes évek végén íródott, korrajz jellegű, dokumentarista igényű történelmi kalandregény. Somogy vármegyében játszódik, 1860-1865 között. Két fő szálon bonyolódik a cselekmény. Az egyiket viszonylag gyorsan kivégzem, az a neoabszolutizmusnak az utolsó dögszagú lehelete hogyan csapódik le Koppány horka országában, meg igazából szerte a Kárpát-hazában. Szó van itt a bécsi kamarilla titkosrendőrségéről, a Bach-huszárokról, a passzív ellenállásról, az időnként még mindig szerveződő guerilla-csapatokról, a solferinói vereségről, de elsősorban arról, hogy a vármegyei vezetés miként igyekszik lavírozni a zsarnokság béklyói és a negyvennyolcas hagyományok között. Felbukkan Deák Ferenc, Széchenyi István, Teleki László alakja, miként somogyi valós politikai szereplők is. Ez a vonal kevésbbé volt érdekes nekem, habár itt is vannak emlékezetes jelenetek, ahogy a kaposvári aranyifjak megtréfálják a megszálló fekete-sárga dragonyosok tisztikarát, majd az ezt követő párbajokban hamar kiderül, hogy még a magyar diákok is jobban vívnak, mint a császári lovastisztek. Az ennél sokkalta érdekesebb cselekményszál Somogyország alvilágáról szól, a leghíresebb betyárokról, Mészáros Paliról, a Patkó fivérekről, de főképpen a rettegett és imádott Gölöncsér Jóskáról. A regény szépirodalmi volta ellenére felettébb realisztikus, egy valós képet ad a magyar népi alvilágról. Mely reális kép sokkalta közelebb áll a démonizáláshoz, mint a betyárromantikához. Látnunk kell, hogy ezek a legények egyáltalán nem népi hősök voltak a valóságban, vagyis Somogyban nem, a hatvanas években. Ezek kutyakemény, rettegett bűnözők, akik irgalom nélkül rabolnak, meg is kínozzák, vagy akár meg is ölik az áldozataikat, ha amazok ellenállnak, vagy ha keveslik a zsákmányt. Sok esetben nőket és gyermekeket is gyilkolnak. Szó nincs olyan szintű lakossági támogatásról, mint amilyen volt pár évvel azelőtt az Alföldön, vagy fél évszázaddal előtte a Bakonyban, esetleg aztán elműlt század ötvenes éveiben Háromszéken. Igazából csak a közvetlen családjaik, illetve a szeretőik és orvgazdáik támogatják, bújtatják őket, utóbbiak is sok esetben csak félelemből. Mindemellett reális képet ad a regény, tehát nem démonizálja őket. Sokkal kevesebb arányban, mint az általában sok évvel később róluk született regékben, de valóban felbukkan a betyárbecsület fogalma, egymást nem hagyják a bajban, aki önzetlenül, nem-félelemből segíti őket, azt bőségesen megjutalmazzák, és szegényeket valóban nem bántanak általában - igaz, ez nagyobbrészt visszavezethető arra a meglehetősen prózai okra, hogy egy szegény embertől alig van, amit elvenni. Sok betyár furamód, de erősen vallásos is volt, Patkó Bandi például mindig vitt Bibliát magával. A legvalósabb erény, amit kidomborít a regény róluk, az a szinte már vakmerőségig fajuló bátorságuk a járkálóknak, ahogy saját magukat előszeretettel nevezték. Ugyanakkor szépen kiderül a műből, hogy ezekben a meglehetősen veszedelmes közbiztonságú, korabeli elnevezéssel élve közbátorságú világban az igazi hősök a pandúrok és csendbiztosok voltak. Szinte minden szempontból erős hátrányban álltak a betyárokkal szemben. Egész Somogy vármegyében (amelynek területe nagy részét ekkor még bőven erdőség borította, számtalan barlanggal) kevesebb, mint száz pandúr teljesített szolgálatot, nevetségesen kevesen voltak, a szökött fegyencekből, kicsapott állattartókból és cselédekből folyamatosan utánpótlást kapó zsiványokkal szemben. Mindemellett a pandúrok fizetése kevés volt mesterségük rendkívül veszélyes mivoltához képest, valamint a vármegye gyengébb minőségű fegyvereket tudott adni "kutyáinak", mint amilyeneket a betyárok zsákmányoltak az uraktól. A fő hátrányuk mégis abban állt, hogy a bírók, perzekútorok, komisszárusok szinte kivétel nélkül középkorú, jól szituált, családos emberek voltak, a betyárokkal ellentétben, akiknek szinte semmi vesztenivalójuk volt, ők maguk is pontosan tudták, hogy előbb-utóbb kötél vagy puska végén végzik, ezért ők sokkalta többet mertek kockáztatni. A törvény két oldalának harcát bemutató regény amellett, hogy pontos korrajz, nagyon érdekes történetekkel is bír. Erősen merem javasolni mindazoknak, akiket érdekel Somogy megye történelme, vagy úgy általánosan a betyárság aranykorának, egyben hattyúdalának a leírása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése