Folytatom a nagy erdélyi polihisztor recenzióit, egy újabb történelmi, ezúttal kisregényével. Tudtommal a korában az első szépirodalmi munka, ami Budai Nagy Antal életét dolgozta fel, és azóta se nagyon tudok olyan történelmi regényről, ami kifejezetten róla szólna, ezért valamiféleképpen hiányt betöltő könyv. Budai Nagy Antal (általában az utána szinte egy évszázad múlva tevékenykedő Dózsa György hatására) a magyar történelem egy méltatlanul elfeledett hőse. Az 1437-es felkelést a magyar középkor, de az egész magyar történelem egyik legdurvább igazságtalansága váltotta ki, mikor is egyik évről a másikra rosszabb pénzre cserélték az előzőt, és már akkor az új pénzben kérték az adót, mikor még a pénz forgalomban sem volt. A különben is végletesen kiszipolyozott magyar és oláh jobbágyságnak ez volt az utolsó csepp a pohárban. A felkelésnek különös vallási táptalajt adtak a protestantizmus előfutárjának vehető radikális huszita, elsősorban a kelyhes irányzatok. Budai Nagy Antal életéről történelmileg nem túl sokat tudunk, ezt használta ki Kós Károly. Nem idealizálván a főhőst, de lelkileg nagyon szépen levezettem hogy szerinte mi vezethetett oda, hogy a hős eldöntse magát a felkelés mellett. Mint minden művében, az összetartó, földhöz ragaszkodó, hagyománytisztelő erdélyi kisközösség - aminek köréből a püspöki katonák sem merik kiemelni Antalt - nagyon fontos szerepet játszik. Külön tetszett a vége is, ahol leírta ugyan a történelmi valót, de nagyon ravaszul nyitottan hagyta a fő kérdést. Ami nem tetszett, az csupán a hossza volt, még sok oldalon keresztül bírtam volna olvasni, ebben a történetben szerintem még sok lehetőség rejlett. Aki szereti Kós Károly munkásságát, ne hagyja ki, s ne féljenek tőle a kevésbé rutinos olvasók se, talán ez az eddig legrövidebb könyv, amiről írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése