Székely Jánosról viszonylag keveset lehet tudni, azon kívül, hogy egy erdélyi bán volt, aki 1448-as második rigómezei csatában esett el Hunyadi János balszárnyát vezetve. Nagyon érdekes tehát, hogy ez a magyarság által szinte egyáltalán nem ismert vitéz miért nyert el ennyire magas kultuszt a szerb néplélekben. Tudni kell persze, hogy a szerb mítoszokban és emlékezetkultúrában elsősorban az első rigómezei csatának, és annak szerb hősének, Obility Milosnak, a Murád szultán meggyilkoló despotának van kiemelkedő szerepe, de nem elhanyagolható a második, 1448-as csata sem. Már csak azért is érdekes, mivel ebben a csatában a szerb uralkodó gyakorlatilag a törökök oldalán állt, mégis, a nép teljesen Hunyadival szimpatizált. Székely János, a csata hősi halottja, a szerb regékben Bánovity Szekula ezáltal olyan kultuszra tett szert, ami mérhető a "saját" hősükéhez, Miloshoz. A regék körülbelül a Szigeti veszedelem stílusát idézik, tehát valós alapú, viszont rengeteg mitológiai lénnyel, elsősorban tündérrel és sárkánnyal elegyítve. Ugyanakkor én a Manasszal is láttam hasonlóságokat, ugyanaz a központi elem, egy hős, aki megmenti népét az elképesztő túlerőben levő ellenségtől. A magyar hősregéktől és még sokkal inkább a népmesei hősöktől annyiban eltér - bár mint minden párhuzam, természetesen ez is sántít - hogy a mi esetünkben a hősnek soha nincsenek szuperképességei, hanem sokkal inkább fortéllyal, illetve az előzőleg megsegített, amúgy nála gyengébb lények segítségével győzi le a nála mindig sokkal erősebb, gyorsabb és veszedelmesebb ellenséget. A szerb néplélekben ennek nem igazán láthatjuk nyomát, ott Bánovity Szekula azonnal kardélre hány harminc törököt egyszerre. A délszláv gondolkodásvilág, valamint középkori és kora-újkori mítoszkincs iránt érdeklődőknek javaslom, az előszót a szokásos szerb "Istenisszerbvolt" ömlengésektől eltekintve kell olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése