Kedvenc XX. századi íróm- költőm első frontregénye, visszaemlékezése. 1916 -os esztendő eseményeit, emlékeit veszi sorba. Az olasz fronton történő rövid bemutatkozás után egy viszonylag hosszabb, a memoár több mint harmadát jelentő békebeli részlet következik, ahol egy olasz faluban egy friss népfelkelő századot képez ki. Utána pedig jön a keleti front, a Bruszilov offenzíva pokla. A Dolomitokban való rövid kis részlet elég elborzasztó, pedig abszolút semmi harccselekmény nincs benne, csak leírja egy napját a szolgálatban, az egész háború egyik legiszonyatosabb frontszakaszán, ahová az osztrák hadvezetés tudatosan-e vagy véletlenül, de javarészt alföldi, hegyekhez nem szokott, javarészt magyar etnikumú bakákat vezényelt. A dannei részlet egy tizenhét éves olasz kislány - habár kislány, kislány, a fűzfa a maga huszonegy évével ekkor már idősnek számít a hadapródok között, pedig ő is tizenhét évesen, a valós életkorát letagadva, a hadiszabályzatot kijátszva jelentkezett önként katonának - Nanni körül forog. Szépen megjelenik, hogy ahogy a front ekkor a halált okádta, azzal párhuzamosan egyre erősebben támadt fel az azt túlélők körében az ellentétes lételem, az élet, az élet továbbadása, a szerelem. Az orosz front pedig ha lehet, még szörnyűbb, mint az olasz. A terep Bukovinában ugyan valamivel kedvezőbb, mint a Dolomitok, de itt meg tüzérség nélkül hajtják előre a magyar népfelkelőket a halálba, ráadásul a csehek árulása és gyávasága is súlyos veszteségeket okoz. A befejezés, amit Gyula diák már nem élt meg, pedig aztán borzalommal határos, a frontszakaszon levő teljes ezred megsemmisül, az oroszok éjjel közelítették meg őket, délvidéki magyar hadifoglyokat hajtva maguk előtt, akik kiabáltak, hogy "ne lőj testvér, magyarok vagyunk" s mire közelről a sötétben is meg lehetett különböztetni az europid és ázsiai arcvonásokat, akkor már bőven késő volt, akit az oroszok le nem mészároltak, az mind fogoly lett. Zászlós úr visszaemlékezése irodalmi értékében magasan veri nem hogy a háborút szinte teljesen egyoldalúan, csakis a borzalmas részről bemutató Remarque regényt, hanem Ernst Jünger hadnagy úr száraz, porosz katonastílusú memoárját is. A háború borzalma, a nemzetiségeket egymás ellen még itt is aljasul kijátszó bécsi kamarilla aknamunkája, a borzalmak között való elaljasodás mellett fényesen ragyog a hazaszeretet, a vallásos hit reménye és biztos alapja, a bajtársi kötelék gyémántkeménységű sziklája, az anyai szeretet melegsége, a szerelem rózsabimbója egyaránt. Egy finom lelkű, mélyen humánus, nagyon tréfás, végletekig érzelmes gyermek, akiből a háború egy oroszlánszívű, keményöklű, szigorú, kérlelhetetlenül engedelmes harcfit gyűrt össze. Irodalomtanárok, történelemtanárok, kötelezővé ne tegyétek, mert az keserű, de kilencedik osztálytól felfelé erősen javasoljátok ezt a remekművet. Nekem az egyetlen könyv eddigi életemben, amit kétszer egymás után, elejétől a végéig kiolvastam - természetesen rengeteg más könyv van, amit újból és újból visszatérően olvastam, olvasok, de első betűtől utolsóig az ez az egyetlen. Hátulütőt, hiányosságot nem is tudok hirtelen mondani. Minden barátomnak igen szívesen ajánlom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése