Kronológia
1891 április 16-án született, Magyar Királyságban, Kovásznán a lófő Fehér család harmadik gyermekeként, egy bátyja és egy nővére volt, később egy öccse és két húga született. Szülei a gazdálkodó Fehér Mózes és Fehérné Szalóki Rebeka, a helyi erdészet titkárnője.
1898 szeptemberében, 7 évesen kezdte el az elemi iskolát a helyi iskolában, később Sepsiszentgyörgyön a Mikó Imre gimnáziumban tanult. Gyerekkorában iskola mellett sok mindennel foglalkozott, ’48-as tüzér apai nagyapjától tanult harcolni és vadászni, a Székely Nemzeti Múzeumba is bedolgozott önkéntesként, elsősorban a történelmi, néprajzi és biológiai tárlaton. Emelletten hajtónak rendszeresen eljárt minden járási vadászatra.
1909 szeptemberében, 18 évesen kezdte el tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, történelem szakon. Teljes háromszéki összefogással került a fővárosba, ugyanis kollégiumi elhelyezése és ösztöndíjai ellenére sem tudták volna a szülei önmagukban megtéríteni taníttatásának költségeit.
1910 júniusában, 19 évesen felcsapott cserkésznek, Budapesten.
1911 februárjában, 20 évesen bekerült a Magyar Tudományos Akadémia egyik belső-ázsiai régészeti-néprajzi expedíciójába, amely Stein Aurél 1906-1908-as útvonalán indult tovább. A Góbi sivatag északi részén található romvárosok kutatása közben Hatanbaatar Magszarzsav mongol hadúr életét megmentette egy vadászat során, így kiemelték az expedícióból. Ez évben az elit Halhin Tsereg táborában élt, néprajzi gyűjtést végzett az expedíciónak, és számos kínaiakon és oroszokon való rajtaütésbe vonták be, valamint körvadászatokba is.
1912 márciusában, 21 évesen, a tavaszi vakációban egy gyerekkori vadász cimboráját, Radu Vodăt kiszabadította a kolozsvári börtönből, ahová ártatlanul zárták irredentizmus vádjával.
1912 decemberében, 21 évesen részt vett a Magyar Cserkészszövetség alapító közgyűlésén.
1913 áprilisában,22 évesen a tavaszi vakációban balkáni körúton járt Boszniában és Albániában, a cserkészetet népszerűsítő küldetésben.
1913 júliusában, részt vett a vági tutajúton, a magyar cserkészélet meghatározó kezdeti tömegrendezvényén.
1913 októberében nagy Kárpát vadásztúrán vett részt az előző évben megmentett Radu Vodă oldalán, annak belényesi otthonától indulva el egészen Bécsig, végig az Érchegységben, Bánáton, a Déli Kárpátokon, a Keleti Kárpátokon, aztán az Északi Kárpátokon keresztül.
1914 júniusában, 23 évesen fejezte be egyetemi tanulmányait, történész-régész végzettséggel, ott is hagyta Budapestet és hazaköltözött.
1914 júliusában katonai behívóját megelőzve, önkéntesen jelentkezett a brassói 24. honvéd gyalogezredbe, annak is a III. kézdivásárhelyi zászlóaljába, egyetemi végzettsége révén hadapródként került a frontra pár héttel később.
1914 augusztusában Monasterzyska melletti csatában került vérnászra, az itt bizonyított hősiessége jutalmául előléptették hadnagynak.
1914 szeptemberében a második lembergi csata négy napja során huszonöt kozákot lőtt le, így megkapta a mesterlövész bojtot.
1915 januárjában, 24 évesen az uzsoki hágó védelmében találkozott jegyesével, Csillag Liával, akivel már nem is igazán váltak meg többet egymástól a háború alatt.
1915 májusában a gorliczei áttöréssel párhuzamosan zajló lisowiczei csatában tanúsított bátorsága elismeréseként megkapta a Vitézségi Érmet.
1915 októberében Siemkowiczében helységharcban három saskavágást és egy szuronydöfést kapott, de ennek ellenére csapatainál maradt lábadozni, nem vonult hátországba.
1916 márciusában, 25 évesen a Szeret folyó melletti offenzíva után otthon három hét szabadságra ment, Liával való esküvőjét előkészítve.
1916 júniusában a Bruszilov offenzíva ezrede általi visszaverésében különösen tevékeny szerepet vállalt, mivel orosz nyelvtudásának és keleties arcának köszönhetően kis diverzáns csapattal szabotálta az orosz tüzérség hatásos működését.
1916 augusztusában hazautazott Kovásznára, mikor az esküvő előtti héten megtörtént a roman betörés. Először magánkezdeményezésként itthon maradt, szabadságolt, kiszolgált katonákból és törvényen kívüli elemekből alakított szabadcsapatot, amivel az előretörő románokra vadászott.
1916 szeptemberében engedélyt kapott az ezredparancsnokságtól helyben maradni, és régi vadász cimborája, valamint mestere, Maderspach Viktor huszár főhadnagy oláhölő különítményéhez csatlakozott. Hamarosan a vadászkülönítmény félelmetes fenegyerekévé nőtte ki magát, alap török nyelvtudása révén jól szót értett a bosnyák hegyivadászokkal.
1916 decemberében a különítmény követeként ő is járt a frissen elfoglalt Bukarestben.
1917 januárjában, 26 évesen Maderspachéktól kiválva német-bolgár szövetségesek oldalán részt vett Foksány bevételében – kiérdemelvén az első osztályú Vaskeresztet - ezután visszautazott ezredéhez.
1917 júliusában a Kerenszkij offenzíva során végrehajtott egyik ellentámadás során életveszélyes sérülést, melllövést kapott, egy hónapig élet-halál között lebegett, végül gyógyulni kezdett.
1917 decemberében ismét harcképes állapotba jutott, de ekkor a bolsevik puccsnak köszönhetően véget ért a keleti fronton betöltött szerep.
1918 márciusában, 27 évesen ezredével egyetembe ő is áthelyezésre került az olasz frontra, a Hétközség fennsíkra.
1918 júniusában az ő rohamszázada jutott legmélyebben az ellenséges vonalakba, számtalan angolt és franciát jobblétre szenderítve.
1918 júliusában az ezred nagyrészét karhatalmi feladatokra Horvátországba rendelték, de ő maradt a fronton, és magányos hegyi mesterlövészként tevékenykedett tovább.
1918 augusztusában gáztámadás során három napra ideiglenesen megvakult.
1918 novemberében más székely tisztekhez hasonlóan rendben hazavezette alakulatát, igaz, ez azzal járt, hogy Ausztriában egy csapat Wehrmachtost, Budapesten pedig egy horda őszirózsás mozgalmárt fokosnyéllel szét kellett verjenek.
1918 decemberében elsők között csatlakozott a Kolozsváron szerveződő Székely Hadosztályhoz, de nem egyedül, hanem egy csapat, sajátkezűleg toborzott háromszéki és erdővidéki vadász, erdész, vadőr, vadorzó, szénégető, favágó és más erdei emberek élén, akikkel egy 1916-ban már ismert vadászkülönítményt hozott létre.
1919 januárjától kezdve, 28 évesen a IVa páncélvonathoz beosztott felderítő szakasz parancsnokaként harcolt tovább, általában a szimmetrikus erőktől függetlenül, ellenséges vonalak mögött tevékenykedő diverzáns alakulatként.
1919 márciusában az Alföldön életében először harcolt a kommunisták ellen.
1919 áprilisában a püspökladányi csata során egy csepeli vörös komisszár elárulta, és hátbalőtte. A sebesülést túlélte ugyan, de roman hadifogságba esett.
1919 májusában a brassói Fellegvár pincéjében a roman belső elhárítás, a Sziguranca ügynökei hallgatták ki több ízben is. Kalapáccsal kiverték az összes első fogát (innentől kezdve elöl csak vasfogai voltak), job kezéről letépték a körmöket és felizzított varrótűt szúrtak a körömágyba. A vadászkülönítményben vele együtt szolgálók névsorát akarták kikényszeríteni, de senkit sem adott fel.
1919 augusztusában amnesztiával szabadult a börtönből, három júliusi szökési kísérlet után.
1919 szeptemberében Budapesten járt fogászaton, és ekkor lépett be a nemzetközi Excavation Archeologis amerikai alapítású régészcég soraiba.
1919 októberében ismét börtönbe vetették, és csak azon év novemberében engedték szabadon vádemelés hiánya miatt.
1920 januárjában, 29 évesen az amerikaiak el is küldték egy régészeti expedícióban Észak Szíriába, Margat várához. A háborús helyzet miatt rövidre zárt ásatás után saját akaratából maradt harcolni a marasi csatában a törökök oldalán.
1920 februárjában kolagasi rendfokozatot kapott a Kuva-I miliye török szabadcsapatban, és új rangját ki is használta a Szent István templom alagsorában megrekedt örmény menekültek megmentésére.
1920 márciusában hazafelé jövet Isztambulban angol megszálló hatóságok elfogták, mint háborús bűncselekményekben résztvevő felet, és Málta szigetére deportálták. Itt azonban avar és cserkesz politikai foglyokkal szövetségben megszökött a börtönből, egy eltérített korzikai halászhajóval először Görögországba, aztán Észak Anatóliába hajóztak.
1920 áprilisában megérkeztek az Észak Kaukázusban, ahol a Hegyi Köztársaság harcosaként immár életében másodszor is szembekerült a kommunistákkal. A harcokban elsősorban gyorsan mozgó lovas-vadászként vet részt, egy kisebb alakulat parancsnokaként.
1920 májusában eredeti máltai sorstársai oldalán harcolt el egészen a végig, mikor más fehér tisztekhez hasonlatosan szintén a Krímbe evakuálták. Innen egy ExAr-os kapcsolatból ismert amerikai kapitány által parancsnokolt USS Smith Thompson romboló Konstancába vitte. Itt az amerikai konzul erőteljes kérésére a roman hatóságok felhagytak az üldözésével antikommunista harcban vállalt szerepéért.
1920 júniusától kezdve el egészen év végéig a Székely Nemzeti Múzeumnak dolgozott különböző ásatásokon, leletrendezésekben.
1920 októberétől kezdve családja, családi barátok segítségével elkezdte építeni házát otthon Kovásznán, amit következő év márciusára fejeztek be.
1921 májusában, 30 évesen már épp másodjára tervezték az esküvőt jegyesével, amikor a roman titkosszolgálat ismét bele akarta vonni egy összeesküvésbe. Ő azonban átlátott a szitán, s az álcájuk lebukásával rátámadó detektíveket megölte, aztán azok fegyvereivel ellátva átvágta magát egész Erdélyen, el a csonka határig.
1921 júniusától kezdve a Magyar Nemzeti Múzeumnak dolgozott, elsősorban terepen, illetve eredeti budapesti cserkészcsapatában őrsvezető képzésen esett át.
1921 augusztusában elsők között csatlakozott Maderspach Viktor oldalán a nyugat-magyarországi szabadságharcosokhoz, ahol a tűzkeresztségen az első ágfalvi csatában esett át.
1921 szeptemberében és októberében a nyugat-magyarországi szabadságharc szinte minden nagyobb csatájában harcolt, egy erdélyi menekültekből álló csapat élén, viszont török nyelvtudása révén tolmácsként is szolgált az albán, török és bosnyák önkéntesek segítségére.
1921 októberében parancsnoka iránti lojalitásból csatlakozott IV. Károly királyhoz, a budaörsi csatában a legitimisták oldalán harcolva megsebesült és fogságba esett.
1921 novemberében jegyese visszaküldte a gyűrűt, felbontva hét éves frigyüket politikai szerepvállalása miatt. Ráadásul a Magyar Nemzeti Múzeumból is elbocsátották.
1921 decemberében Aynard vára melletti erdőben volt vadőr, emellett régészeti- és cserkészismereti tanulmányokkal foglalkozott.
1922 februárjában, 31 évesen önkéntesként harcolt egy zalai falu, Baján védelmében a szerbek ellen.
1922 márciusában az Excavatio Archeologis felkérte egy kelet-ázsiai ásatásra, amire igent mondott, ez év májusában indultak Csillag Liával, Vas Ciklámennel és Sebes Kardossal. Vonattal utaztak Párizsig, innen átszállással Calais-ig, ahonnan hajóval mentek New Yorkba, ahol találkoztak az ExAr elnökével, utána autóval keltek át az Államokon, léghajóval repültek Japánba a Fülöp szigetek érintésével, Japánból pedig ismét hajóval Vlagyivosztokba. Vlagyivosztokból leginkább Transzszibériai vasúton utazták el Irkutszkig, amihez orosz viszonyokban közeli lelőhelyen megkezdték a feltárást, s annak ellenére, hogy egy őket végig üldöző német okkult társaság, a Vril Társaságon kívül a párizsi apacsok, kalózok, new-york-i szicíliai maffia, amerikai bányatársaságok magán biztonsági vállalatai, Jakuza, szovjet párt magánutas fegyveresei, japán portyázók, hétköznapi orosz útonállók, egy belterjes tuva emberevő törzs harcosai is útjukba álltak, továbbá elég szűk idő- és anyagi kerettel dolgoztak, de sikeresen feltárták a szkíta temetőt, és nemzetközileg befutott tudományos eredménnyé vált. Tudományos sikeren kívül magánéleti áldásként jött hogy Hollóval végleg kibékültek. 1923 elején lóháton vágtak át Dél Szibérián, Indián, Afganisztánon, Perzsián keresztül érkeztek török területekre, ahonnan már ismét tudtak tömegközlekedéssel utazni, egészen Isztambulig, majd innen tovább vonattal Görögországon és Jugoszlávián keresztül hazáig.
1923 júniusában tértek haza, innen azonal Kárpátaljára, ahonnan ősszel költöztek át Székelyföldre, először Sepsiszentgyörgyre.
1923 júliusában Radu Vodă – ekkor már a Román Királyi Hadsereg vadász őrnagya, Nemzeti Parasztpárt parlamenti képviselője és belényesi főszolgabíró – közkegyelmet járt ki számára, viszont a hatóságok továbbra is rendszeresen ellenőrizték minden kapcsolatát, telefonhívásait, külföldi útjait, fegyvert nem viselhetett, közhivatalt nem láthatott el, saját nevén tudományos tanulmányt nem jelentethetett meg.
1923 októberében Radu Vodă oldalán Kenyába utazott elejteni egy pár emberevő albínó oroszlánt. Odafele és visszafele úton is több közlekedési eszközt használtak, repülőn, hajón, automobilon, vonaton, tevén, lóháton és gyalog utaztak. Hazafele Transzjordániában Abdullah király csapatait szervezték meg önkéntesen, és azok élén vertek vissza egy wahhabita betörést az országba. Pont karácsony előtt egy nappal értek haza.
1924 márciusában, 33 évesen vette feleségül Csillag Liát, majd utána a Kaukázusban, Dagesztánban és Örményországban töltötték mézesheteiket, ahonnan ez év májusában tértek haza.
1924 augusztusában a második cserkész jamboree-n vett részt, de ekkor még az eredeti, budapesti csapatának a kötelékében. A nyomolvasás-versenyen második helyezést ért el egy amerikai indián után.
1924 októberében szülőfalujában cserkészcsapatot alapított. Mely csapat testvércsapatnak választotta a komáromiakat, és ettől kezdve szinte minden évben vendégül látták őket, illetve minden második évben ők utaztak ki Felvidékre.
1924 decemberében született meg első fia, Attila.
1925 márciusától kezdve, 34 éves korától folyamatosan 1929-ig vívásleckéket adott Sepsiszentgyörgyön.
1925 szeptemberében született meg második fia, Bendegúz.
1925 októberétől 1929-ig Sepsiszentgyörgyön, majd egészen halálig Kovásznán nyelvórákat adott. Anyanyelve mellett ekkorra már felsőfokon beszélt oroszul és angolul, középfokon németül, románul és törökül, alapfokon mongolul.
1926 februárjától, 35 éves korától kezdve, egészen haláláig rendszertelen időközönként veszedelmes nagyvadakat ejtett falusiak fizetsége ellenében, hatóságok tudta nélkül. Ez a tizennégy év alatt harmincöt vérmedvét ölt meg, számszeríjjal vagy mongol összetett íjjal.
1926 áprilisában, 35 évesen részt vett áldott állapotban levő feleségével együtt a Wiborg kultúra egyik lengyelországi ásatásán.
1926 augusztusában született meg harmadik fia, Csaba.
1927 áprilisában, 36 évesen Sebes Kardossal Kanadában ExAr küldetésen egy viking telepet tártak fel.
1928 júliusában, 37 évesen Radu Vodă barátjával Patagóniában kalauzolt egy nemzetközi-vadászcsoportot.
1929 júliusában, 38 évesen budapesti csapata kötelékében megjelent a badeni Cserkész Világdzsemborin.
1929 októberében kilépett formálisan a Székely Nemzeti Múzeumból, és csak otthon dolgozott a családban, gyermekeit is otthon iskoláztatta onnantól kezdve.
1930 januárjában, 39 évesen született meg negyedik fia, Zotmund.
1930 júniusában Vas Ciklámennel együtt Nyugat Jáva szigetén ExAr kiküldetésben egy ottani piramis felmérésében segédkeztek.
1931 februárjától, 40 éves korától egészen haláláig kopótenyészetet kezdett el. Saját használatra nyolc kopót mindig is meghagyott, de másképpen mindent összeszámolva kereken kétszáz kiképzett kopót adott el. A munkának az érdemi, vadászati idomítás részét végezte, a kisegítő munkákat a családja, elsősorban felcseperedő fiai intézték.
1931 márciusában született meg első lánya, Hajnal.
1932 májusában, 41 évesen született meg második lánya, Villő.
1933 augusztusában, 42 évesen vezette a kovásznai cserkészeket is a gödöllői Cserkész Világdzsemborira.
1935 januárjában, 44 évesen született meg ötödik fia, Zétény.
1937 márciusában, 45 évesen indult el teljes családjával, valamint a Sebes családdal a Föld leghosszabb, szárazföldi vándorútjára, ÉK Szibériától Dél Afrikáig. Két echós szekéren, illetve lovakon utaztak, Szovjetunió, Irán, Irak, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Szudán, Kenya, Kongó, Zambia és Dél-Afrika érintésével. Kétszázötven nap alatt értek végig, mialatt huszonötezer kilométert tettek meg.
1938 júniusában, 46 évesen értek haza Kovásznára.
1938 októberében feleségévek és családjával együtt ellátogattak Beregszászra. Egyrészt a régi Rongyos Gárda tagokból, másrészt tartalékos honvédekből újabb szabadcsapatot alakított, és végigharcolta győztesen a teljes titkos akciót.
1939 januárjában, 48 évesen végig nézte, ahogy a felesége hősi halált halt a munkácsi csatában. Először gondoskodott róla, hogy párja bebalzsamozott teste épségben hazatérjen Kovásznára, aztán a temetés után visszatért a frontra, és egy szálig kiirtotta a szicsovik csapatot.
1939 márciusától kezdve soha többé nem tette ki otthonról a lábát, teljes idejét otthon a gazdaságban és a családban töltötte.
1940 szeptemberében, 49 évesen ő is fogadta a Kovásznát visszafoglaló Magyar Királyi Honvédség alakulatait.
1940 október 8-án értesült róla, hogy az előző basáskodásuk miatt Kovásznáról elűzött románok megbosszulására egy Vasgárda szakasz érkezik Moldvából. Fegyvereit magához véve, egyedül ment szembe a határsértőkkel. Minden bizonnyal csak felderíteni akarta az ellenséget, de a vízválasztó gerincen tűzharc tort ki. Az odasiető kommandói juhászok már csak a holttestét menthették meg, amin öt lőtt- és három szúrt seb éktelenkedett. Mindannyi sebet szemből kapta. Halála nem volt hasztalan, ugyanis a harminc vasgárdásból csak húsz maradt életben, azok közül is tíz sebesült. Ezt a maradékot a Fehér fiúk által megszervezett kovásznai, papolci, gyulafalvi, kőrösi és kommandói vadászok a határ moldáv oldalán utolérték, és még a lakott területek elérése előtt egy szálig leölték. Hollót hazavitték Kovásznára, és felesége mellé, ugyanazon vörös kopjafa alá temették el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése