Minden évszázadban az újkorban legalább egyszer fellázadunk kínzóink ellen s kiállunk a szabadságért, 1703-ban, 1848-ban, aztán 1956-ban. Mindezek közül a legaránytalabb harc a huszadik században volt, hiszen a rákosista terror sokkal-sokkal rosszabb volt, mint előző Habsburg önkényuralom és neoabszolutizmus, illetve a pesti srácok sokkal-sokkal gyengébbek voltak arányaiban, mint akár a kurucok, akár a reformkor csúcsát elérő magyar társadalom és az átállt császári-királyi csapatok. A mi ötvenhatunk történetét emberi sorsokon át mutatja be a szerző. Hatalmas kutatómunka, több mint tíz év utazás négy kontinensen kellett ahhoz, hogy összegyűljön az adatmennyiség, amiből minden napra, minden ismertebb vagy kevésbbé ismertebb eseményre oda lett vágva a hozzátartozó részlet visszaemlékezésekből. Kronologikus sorrendben halad a munka, és hatalmas előnye, hogy nem csak a mainstream vonal jelenik meg, hanem egész kicsi településeken történtek is bemutatásra kerülnek. Éppen emiatt hihetetlen részletgazdag, és eszméletlen primer forrással rendelkező könyv, én például a tiszakécskei vörösterrorról itt olvastam először, mikor egy MiG-15-ös vadászgép a 37mm-es és két 23mm-es gépágyújával háromszor egymás után csapott le a templom előtt a Himnuszt éneklő fegyvertelen vasárnapi tömegre, a falu komisszárját meg utána a plébános védte meg a lincseléstől - a szabadságharc vérbe fojtása után a lelkészt elítélték, a komisszárt kitüntették. Ilyen, és ehhez hasonló számtalan beszámoló teszi magas forrásértékűvé, illetve minden fejezet elején a szerző is leírja saját gondolatait. Én tizedikes koromban olvastam ki, a Rákóczi Szövetség versenyén különdíjat és horvátországi tanulmányutat nyertem ez alapján készült novellámmal. Vaskos olvasmány, és mivel nagyon sok más, teljesen eltérő gondolkodású, beszédmódú ember visszaemlékezése van felsorolva, türelmeseknek javaslom elsősorban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése