Klasszikus szovjet kalandregény. A késő negyvenes években megtörtént valós eseményekre alapszik. A narrátor, egy tapasztalt, ötvenéves kaukázusi orosz földmérő és csapata Kelet-Szibériát térképezik fel nem sokkal a nagy honvédő háború után. Jakutföldön a Jambuj hegycsúcs közelében azonban egymás után tűnnek el nem csak az orosz geodéták, hanem a helyi evenkik és kajurok is. Fedoszejev és csapata elindul kideríteni, hogy mi áll az eltűnések hátterében, az ingovány nyeli el az embereket, vérmedve garázdálkodik, szökött fegyencek gyilkolnak, vagy valami természetfeletti erő tünteti el nyomtalanul a hétpróbás erdőjárókat? A regény elsősorban a kelet-szibériai nép, az evenkik leírásában alkot hatalmasat. Ez egy igen átmeneti korszak az életükben, az idősebb generáció még hisz a szellemekben, a fiatalabb generáció már orosz egyetemekre és kollégiumokba jár, fokozatosan közeledve a városokhoz. A szovjet kalandregényeknek visszatérő eleme az emberi erő hangsúlyozása, ami minden természetfölöttinél nagyobb (részben emiatt voltak annyira népszerűek Oroszországban a klasszikus Cooper indiánregények is), tehát enyhén ateista beütésű, de ez csak nagyon sorok között olvasható üzenet, nincs tolakodóan az olvasó képébe tolva. Nagyon érdekes ugyanakkor az az üzenet, ami viszont ennél világosabban meg van fogalmazva, és ami mai modern világunkkal teljesen ellentétes, jelesen, hogy a nehézségek teszik erőssé az embert. Egy evenki öregasszony és egy öregember ülnek a tűz mellett, s ahogy az öregasszony elosztja az elejtett szarvast - azon kevés nép egyike közé tartoznak, ahol matriarchátus van - az öregnek nagyon keveset ad, hogy még mindig éhes marad. Az oroszok neheztelésére azt a választ adja, hogy a jóllakott ember lusta, gyenge és veszélytelen lesz, a folyamatos szűkölködés a hosszú élet titka, mert az motiválja az embert, hogy fejlődjön és tegyen magáért. Igen szépen meg van fogalmazva a két kultúra találkozása, és ami számomra külön örömet okozott, hogy a kutyáknak is kiemelkedő szerep jut a regényben - ez megint csak közös vonás az észak-amerikai és szovjet erdei kalandregényekben, érthetó módon, ugyanis azonos környezetben játszódnak. A tajga szépsége pedig ragyogó keretbe foglalja az egészet. Mindazonáltal önmagában a cselekmény is igen érdekes, egyes részleteiben már kifejezetten nyomasztó is. Akit érdekel Szibéria, a kulturális szakadékok áthidalása, vagy egyáltalában szeret erdőbe járni, azoknak jó szívvel javaslom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése