A mesés Indiába kalauzol minket el a gróf 1938-ban játszódó könyve, visszaemlékezése. Számomra Afrikához és főleg Alaszkához képest jelentős visszalépést jelentett. Ez korántsem az író hibája, humora, humanizmusa, éleslátása változatlanul sziporkázik ebben a művében is. A környezet viszont teljesen más. Négy maharadzsához ment el, meghívás alapján vadászni, de még a legszerényebb is ötcsillagos szálloda színvonal volt Kenyához, de főleg Alaszkához képest. Semmi kihívás, semmi megpróbáltatás, semmi veszély, semmi nehézség, csak luxus és luxus és luxus mindenütt. Egyetlen egy párducvadászat volt, ami viszont az általam eddig olvasott könyvei közül messze legveszedelmesebbnek számított, egy sebesült leopárd barlangját egy keskeny sziklaperemen át közelítette meg, távcsöves puskával (mert szabad szemmel nem látott be a sötétbe) ami körülbelül tíz százalék esélyt adott neki és kilencven százalékot a leopárdnak. Restelkedve le is írja, hogy ha a felesége nem lett volna ott, aki előtt akarta játszani a hőst, esze ágában nem lett volna ilyen veszélyes vállalkozásba fogni. Ezt leszámítva viszont teljesen biztonságból, mindig vagy elefánt hátáról, vagy magaslesről lőtt, tehát a tigrisvadászat szinte csak céllövő képességen múlott, szemben az igenis veszélyes oroszlánvadászattal. A napjainkban ismert, akár kommunista, akár újgazdag kocavadászok nagyon komoly hagyománnyal rendelkeznek Indiában. Itt is volt egy pár kemény természeti ember, de nagyon-nagyon kevés arányaiban, és egy átlag hindu sokkalta gyávább nem hogy egy alaszkai prémvadásznál, de még egy teljesen átlagos fekete teherhordónál vagy fegyverhordozónál is. Ilyen módon vadászélmény nem sokat nyújtott ez a könyv, korképként viszont kiválóan használható. Nagyon örültem, hogy szinte teljesen azonos benyomása volt Indiáról, mint nekem, jó és rossz értelemben egyaránt. Vagy nagyon hasonló a világnézetünk és értékrendszerünk, vagy India e tekintetben azóta semmit nem változott, vagy esetleg mindkettő együtt. Minél délebbre ment, annál inkább undorító volt az ott szinte teljesen hindu India, az utcák tele leprásokkal, vakokkal, koldusokkal, hajléktalanokkal és bételköpésekkel. Ami a mi európai szemünknek, főleg a harcos erényeket és férfias bátorságot tisztelő szemünknek rokonszenves, az a rádzsputok és szikhek világa. Egy európai városhoz képest Amritszár, Bhopal, Dzsajpur is nagyon mocskos, zsúfolt, büdös, de Bombayhez, Calcuttához, Delhihez képest valódi földi paradicsomok. A hihetetlen kettősség, tehát a valami teljesen embertelen szegénység illetve a szinte minden képzeletet meghaladó gazdagság ma is ugyanúgy jellemzi Hindosztánt, mint 1938-ban. A vadászati élmények igencsak soványka volta mellett még az volt visszalépés nekem, hogy a vele tartó feleségéről általában semlegesen ír, alig valami érzelmet csatol hozzá. Ez merev ellentétben áll az utolsó afrikai útjára elkísérő második feleségéhez fűződő viszonyával, ahol szinte minden második mondatából kitűnik, mennyire rajongásig szereti a nőt. Mindezek mellett, illetve ezekkel együtt, aki India iránt érdeklődik, mindenképpen olvassa el, csak ne legyenek olyan elvárásai, hogy afrikai vagy alaszkai szintű vadászatokat fog olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése