Wass Albert minden egyes történelmi regényére igaz, hogy 1. szomorú a vége 2. ellentétek bemutatásából áll, öreg-fiatal, gazdag-szegény, magyar-román, úr-szolga, "kapitalista"-kommunista stb. Ez részben érthető élettörténetét és tragikus sorsát tekintve, másrészt meg nem tudom elfogadni mentségnek, ugyanis a hasonló sorsú Nyírő József regényei pedig mind-mind erőt adó, motiváló, és általában humoros írások. Ez a munka azonban még Wass Albert mércéjével mérve is végtelenül szomorú, az Átoksori kísértetekkel és az Adjátok vissza a hegyeimettel osztozva a címen. A második világháború után közvetlenül játszódik, egy nevesincs hegyvidéki magyar bányászfaluban, az anonimitás nagyon jó választás, hiszen így szépen jelzi, hogy ez akárhol megtörténhetett volna. 1957-ben írta, már az Egyesült Államokban, közvetlenül a szabadságharc leverése után, tehát teljesen érthető témaválasztás. A főszereplő egy végtelenül naiv zsidó boltosfiú, aki a beérkező Vörös Hadsereg alakulataival akarja bevezetni az emberarcú szocializmust a faluba. Mondani sem kell, hogy az ideák és a gyakorlat között minimális az átfedés, és az egész, alapjában véve jószándékú kísérlet minden képzeletet felülmúló iszonyba torkollik. A cím is jól el lett találva. A zsidó a szovjethatalmat új Krisztusként, új Megváltóként definiálja, amely elhozza a társadalmi igazságosságot, főhadnagy úr ezzel tökéletesen rámutatott az új rendszer képmutatására. A pásztorok pedig szó szerint is értendőek, a szénégetőkkel egyetemben nagyon fontos mellékszereplők, de képletesen is, mint a Jézus születéséről először tudomást szerzett emberek allegóriái. Nagyon tetszett, ahogy a kommunizmus fedése alatt egy annál sokkalta mélyebb konfliktust is felszínre hoz a szerző, jelesül a civilizáció, a falu, az emberi törvények, valamint a természet, a hegy, az erdők és a természeti törvények szembenállását és kibékíthetetlenségét. Ez mondjuk Wass Albert művekben jellemző, hogy a két ellentét között, egyik esetben sem kerül megegyezésre sor, sosincs együttműködés, az egyik (ez esetben a természet) teljesen legyőzi a másikat. Nagyon tetszett, hogy a faluban történt, egyre borzalmasabb eseményekkel párhuzamban a hey életét is láthatjuk részenként, ahol egy írástudatlan, árva, vak lány vezeti az embereket. Máskülönben ő is értelmezhető metaforának, a magyar istenhit és igazságkeresés megszemélyesítésének, de ha "csupán" földi alakjában szemléljük, akkor is kiváló szerep. Ami nem tetszett, az az átadott nagymértékű depresszió, annak ellenére, hogy végül is a főszereplő története is révbe ér, tehát a legeslegutolsó rövidke rész mégis reménykeltő. Nem ajánlom mindenkinek, mert ismétlem, nagyon nehéz és megrázó olvasmány, de akik szeretik és hozzá vannak szokva főhadnagy úr stílusához, azok ne hagyják ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése