Csikós György, pesti, átlagos angyalföldi munkásember 16 éves volt a második világháború utolsó évében, mikor is két német sebesült katonának segített új papírokat szerezni és ruhákat, hogy haza tudjanak jutni. Mindez után békében hazatért, de a háború után három évvel egyre több letartóztatásról olvasott. Mint minden jóérzésű, emberi igazságban és igazságosságban, a gondoskodó államrendszerben hívő becsületes ember, úgy gondolta, hogy semmi bűnt nem követett el, csak emberbaráti könyörületet gyakorolt, tehát nem tartotta magát bűnösnek. A nálánál sokkalta relaisztikusabb barátnője azonban ezt nem így gondolta, és 1948-ban Nyugatra akartak disszidálni. Az indulás reggelén azonban érkezett Csikósékhoz pár ballonkabátos ember, és megkérték Gyurikát, hogy jöjjön be velük az Andrássy út 60-ba, megválaszolni pár kérdést, amikre csak ő tudja a választ. Csikós György ekkor már tudta, hogy erről az útról nehéz lesz visszatérni. Nem is tévedett. A pesti munkásvilágban Gaucsónak becézték barátjai, s a ÁVOnál összetévesztették egy Gaucsó fedőnevű Abwehr majd CIA ügynökkel. Számtalanszor megkínozták Csikós Györgyöt, a legbrutálisabb forma az volt, mikor a heréire acélhorgokon két vassúlyt akasztottak, azután két héten át folyamatosan vért vizelt és üvöltött a fájdalomtól, de semmi orvosi ellátást nem kapott. Badenbe szállították, ahol átadták a szovjet hadbíróságnak, ahol halálra ítélték. Harminchárom napig várt a kivégzésre a halálsoron, ahol legmegrázóbb élménye volt, mikor találkozott egy magyarul imádkozó pappal, aki a több halálraítélttel ellentétben nem engedte meg, hogy átszúrják a nyelvét kivégzés előtt, hanem csendesen ment be a szobába, annyira nem félt a haláltól. Végül is a halálos ítéletet 25 év gályarabságra, kátergára enyhítették. Badenből visszavitték Budapestre, majd innen nagyon hosszú vonatúton érkezett Nyugat-Szibériába. Krasznojarszkból a Jenyiszej folyón hajóval vitték Norilszkba, az Északi-tenger partján álló börtönvárosba. Itt kezdte meg büntetésének letöltését. És itt volt tanúja a szovjet Gulág-világ legnagyobb felkelésének 1953-nak, Joszif Viszarionovics halála hírére. A rabok többsége szélsőjobboldali ukrán partizán volt, ő maga pedig az egész lágervilágot uraló, rendszerellenes szervezett alvilág, a blatnojok sorai közé csapódott. A könyv a felkelés leveréséig követi az eseményeket. Megrázó, brutális erejű visszaemlékezés. Erős érzelmi töltete miatt legalább 14 év fölötti legyen az olvasó. Ha van magyarul beszélő külföldi, vagy 20. századi zsarnokságok iránt érdeklődő fiatal, akkor ezt a könyvet mutassátok meg neki. Nyilvánvalóan a kommunizmus nem csak ez. DE ez is! A rendszer alapvető eleme volt a poltikai börtönvilág, és enyhébb módosításokkal ugyan, de a mai napig az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése