Az idei egyik legkellemesebb könyvélményem, szó szerint fizikailag jól éreztem magam olvasása közben. A hőslelkű püspök, cserkészparancsnok rádióbeszédeinek a gyújteménye a magyar szentekről. Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Margit szerepelnek benne, tehát “csak” a fontosabbak. Az öt szentről szóló elmélkedés előtt egy általános bevezető áll. Mindegyik szentről szóló beszédet egy odavonatkozó igerésszel nyitja meg. 1936-os magyarsághoz szólnak a beszédei, de napjainkban sem csökkent, sőt, még nőtt is az időszerűsége. Katolikus természetesen, de elsősorban nem a felekezeti eltérésekre erősít rá, tehát reformátusként is teljesen tudtam értékelni. Nagyon érdekes, hogy pár esetben, főleg István király és fia esetén mennyire más, napjainkban élő képtől eltérő értelmezést ad egész személyiségüknek, lényüknek. Elsősorban a fiatalsághoz, de teljes magyarsághoz intézi az intelmeit, és külön kiemeli, hogy az egyik legrosszabb tévképzet, ami kialakulhat bennünk a szentekről az az, hogy ők valami más, felsőbbrendű lélekkel, testtel és szellemmel születtek, mint mi, egyszerű emberek. Természetesen ők is ugyanolyan kísértésekkel, próbákkal, nehézségekkel kellett szembenézzenek, mint mi, nagyon mi-szerű emberek voltak ők is. A magyarság körében mindezek között, mármint most csak a féri szentjeinkre gondolva, Szent László érezte legközelebb magához a magyar néplélek, az elit (most a szó jó értelmében) és a köznép egyaránt. Szent István fáradságos apostoli munkája túl messzinek tűnt, aminek a vetését sokkal később, egészen napjainkig aratjuk, és ezáltal nehezen megfoghatóvá vált a kortársak számára. Imre herceg önfeláldozása, hősiessége olyan magas szintű volt, amire nagyon-nagyon kevesen hivatottak, ezért nehezen megérthetővé vált. László király viszont mint a magyar harcos szellem számára a győzelmes király (ne felejtsük el, hogy különben István királyhoz hasonlóan, László sem veszített el egyetlen csatát sem, pedig mind a négy határ felé, sőt még sajátjai ellen is háborúzott, és mindig személyesen vezette a hadat) vált szerethetővé, a kereszténység számára mint a keresztény királyság alapjait végképp biztosító, egyházi zsinatokat szervező, törvényhozó missziós király, az egyszerű szegény nép számára pedig mint a jószívű, kegyelmes, irgalmas lelkű király maradt meg - róla szól a legtöbb népmonda összes királyunk közül. A női szentjeink közül Erzsébet könnyebben érthető egy világi ember számára, viszont ő tevékenysége java részét külföldön fejtette ki, így itthoni néplélekben kevésbbé maradhatott meg az emlékezete. Margit ellenben egész végig itthon tevékenykedett, viszont egyrészt egy eléggé szúk körben, mármint a férfi szentekhez, de akár Erzsébethez viszonyítva is, valamint Imréhez hasonlóan az ő áldozata is annyira emberfeletti volt, amire nagyon-nagyon kevesen hivatottak, így aztán ezt egy eléggé szűk kör tudta a maga teljes valóban felfogni és értékelni. Erre még Ady Endre sem volt képes annak idején. Összességében egy hihetetlenül motiváló, szinte elandalítóan megnyugtató és sziklaszilárd reményt keltő könyv a hőslelkű püspüktől, keresztény, azon belül főleg katolikus felebarátaimnak mindenképpen ajánlom, de aki a két világháború közti egyháztörténet, vagy a Turul ház történelme iránt érdeklődik, az se hagyja ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése