Én csak utólag, egy angol nyelvű történelmi regények körében igen otthonos barátom révén értesültem róla, mennyire híres munkát olvasok, de talán jobb is volt, hogy csak utólag tudtam meg, mert így aztán viszonylag elfogulatlanul lapozhattom adott művet. Belisarius keletrómai hadvezér regényes életrajza, egyes szám első személyben mesélve, a felesége, Antonina egy kitalált eunuchjának a nézőpontjából. Mindig is nagyon szerettem az olyan könyveket, ahol egy neves történelmi szereplő életét alulnézetből narrálva olvashatjuk, erre Benkő László: Zrínyi, a gránitlelkű és A lángelme című regényei talán a legjobb példák, és nagy örömemre most sem kellett csalódnom. Flavius Belisarius a poszt-antik korszak egyik legjobb katonai vezetője volt, amit a regény kellőképpen ki is emel. A Belisarius-Antonina-Theodosius szerelmi háromszög is meglehetősen sok teret kap, viszont a konkrét történelmi események leírása ennél azért hálistennek hangsúlyosabb. A leírt harcok, háborúk, katonai felszerelések ha nem is száz százalékosan igazak, vagyis hogy történelmileg pontosak - például a regényben a hunok “görbe kardot” használnak - azért mégis jó hangulatúak és összességében nem anakronisztikusak, vagyis annyira nem, hogy az olvasási élményt rontani tudják. Külön örültem a borító belső oldalán ábrázolt térképnek is, amivel nagyvonalakban lehetett követni az adott eseményeket. Párbeszéd nem igazán van benne, tudatosan krónikási a narrálás, a stílus kiválóan illik egy hatodik századi rabszolgához. Mint sok más történelmi regény, vagy visszaemlékezés esetében is, most is azt tudom javasolni, aki még nem ismeri a hadvezér igazi történetét, az ne olvassa el előtte, mert elég sok meglepetést el fog rontani. Előre figyelmeztetek azért mindenkit, ne számítsatok happy endre, ez nem az a műfaj. Eléggé dühös is voltam a könyv végén, nem értettem a lelki okokat, hogy egy ennyire hálátlan vezetőhöz miért is ennyire hűséges valaki. A mi történelmünkben is számtalan olyan esemény volt, mikor a közvetlen vezetők elárulták, cserbenhagyták, vagy simán csak hálátlansággal sújtották az igazi hősöket, de esetünkben ilyenkor az adott vitéz vagy akármilyen gerinces ember nem önmagában a vezetőért, királyért, miniszterelnökért, kormányzóért dolgozott, harcolt, élt és ha kell, adta az életét, hanem mindig volt és van egy annál sokkal magasabb entitás, a magyarság, a Kárpát-haza, a kereszténység, adott kisebb- vagy nagyobb közösség. A hatodik századi Keletrómai Birodalomban viszont… még az adott vallás sem volt közös, simán csak a birodalom, mint eszmény kapcsolta össze a teljesen más hátterű, etnikumú, vallású embereket. Ilyen megfontolásból ez igen érdekes eleme a könyvnek, és Belisariusnak erre való viselkedésének az okának egyedül a becsületet, a katonai hűséget emeli ki a szerző. Az adott történelmi eseményeket teljesen pontosan írja le, Procopius jóvoltából elég részletesen ismerjük az életét, bár annak igen örülök, hogy Graves nagyon pontosan látta a kortárs krónikás intencióit, és ezeket megfelelő kritikával mutatja be. Egyedül a vezér sorsának vége, ami vitatott, de abban történelemtudományban sincsen mai napig sem teljes konszenzus. Összességében egy akár korképként is olvasható, rendkívül olvasmányos, mindazonáltal igen részletes és bőséges történelmi forrásanyaggal rendelkező, azt átadó történelmi regény, mindenkinek szívesen javaslom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése