Történelmi kisregények, Gold Book kiadó, 184 oldal, 2020
Ezt a kis könyvet – láthattuk, hogy előző könyvek mind 400 oldaltól 600+ oldalig tartanak – ilyen mellék-érdeklődés kapcsán kölcsönöztem ki, és nem kellett csalódjak bele.
A borítón a Bloisban, franca kisvárosban álló Jeanne d’Arc szobrot láthatjuk. A Gold Book kiadó a tőlük megszokott, keményhátas, igényes munkát hozta ezen alkalommal is, úgy alapszínében, mint formájában beleillik a Hunyadi ciklus sorozatába ez az off-spin kötet is.
A könyv négy különálló tartalmi egységet foglal magába. Az első és leghosszabb a 7. oldaltól a 93-ig tartó A szűz kardja című kisregény. 1429-ben játszódik, tehát a második és a harmadik Hunyadi regény között kronológiailag. Luxemburgi Zsigmond király követsége megérkezik Franciahonba, akik között felbukkan az ifjú Hunyadi János is, akkor még csak udvari lovagként. A kisregény a magyar követség és Jeanne d’Arc közti találkozást, Jankó és Jeanne érzelmeit írja le, távlatokat nyitva a potenciális nyugati-keleti szövetséghez, és a kereszténység küldetéstudatát is szervesen megfogalmazza. A kisregény tartalmaz egy szerzői utószót is, amikor is Bán Mór a tőle megszokott történelmi részletességgel leírja ennek a regénynek a valós történelmi alapját, és itt is van egy, a fő Hunyadi-ciklushoz képest rövidebb, de mégis bőséges szakirodalomlista.
A második, 97-től 152. oldalig tartó A király harmadik esküje című kisregény egyetlen történelmi esemény köré épül, amit ilyen formában egyetlen kortárs forrás örökített meg. Czillei Ulrik megölése után a Hunyadi fiúk háromszor is megeskették az akkor még kiskorú V. Lászlót, hogy nem fog bosszút állni nagybátyja haláláért. Az utolsó eskütételre Kecskemét határában került sor. Bán Mórról eddig is tudtuk, hogy erős lokálpatrióta – alpolgármesterként ez el is várható valamilyen szinten – hiszen már az első Hunyadi regényt is Kecskemét kemény, hűséges népének ajánlotta, de ez most külön szép gesztus tőle, hogy egy egész kisregényt szentelt ennek az eseménynek. A szűz kardjához hasonlóan itt is egy utószóban és irodalomlistával koronázza meg a fikciós alkotást, valamint az eseményről szóló, azt érintő más, lirikus forrásokat is közli, egész pontosan Petőfi Sándor: A király esküje címá versét és Arany János híres V. László balladáját.
A 153. és 171. oldal között egy interjút olvashatunk, amit Békési József készített a szerzővel. Egy kicsit összegzi is az eddigi munkásságát, főleg persze Hunyadi témakörben, de az interjú jelentős része a majdani terveiről szól, érthető módon.
A számomra legértékesebb és legérdekesebb, utolsó tartalmi egység a 173-184. oldal között helyet kapó Kritikusan a Hunyadi-kritikáról címet viseli. Bán Mór ebben egy, a 444.hu portál oldalán megjelenő Bán Mór Hunyadi sorozata a történész szemével című írást véleményez. Kanyó Ferenc, a 444. egyik udvari történésze állt bele a regényekbe, még 2017-ben, az ő kritikáira válaszol a szerző, és egyben a történelmi regény műfajáról hosszabban is értekezik.
+ Jeanne d’Arc-ból sem egy harcos feminista, sem egy megmenteni való Mary Sue karakter nem vált.
+ A kereszténység küldetéstudatának középkori megjelenése megkapó erejű.
+ Igen részletes és igényes szakirodalomlista a francia részhez.
+ Ahogy a Hunyadi fő-ciklusban, úgy ebben a spin-offban is mindig leírja a szerző, mi az eltérés a kortárs forrásokkal alátámasztható események, és az általa kitalált események között.
+ Nagyon várom úgy a Kinizsi-fiai részeket (ezek persze már megjelentek, csak beszerezni nehézkes) mint a Trianon-regényfolyamot.
+ A teljes Kanyó-féle libsi “történészkedés” az elefántcsonttoronyból való beképzelt leszólásra adott válasz zseniális, nagyon élveztem minden sorát.
+ Amit kihagyott, de itt kiegészítem történészként, hogy a legtöbb történész sem elsősorban kizárólag primer forrásból dolgozik, hanem már feldolgozásokból.
+ Számomra nagyon megható, mikor valaki annyira szereti a városát, hogy külön kisregényt ír neki.
– A Kanyó cikk azzal fejeződik be, hogy mindezen (jobbára igazságtalan) kritikák ellenére mégis javasolja a regények elolvasását, tehát voltaképpen reklámozza, erre viszont semmi, sem pozitív, sem negatív reakció nem érkezett a szerző részéről. Tehát mintha valaki az én recenzióimra úgy adna választ, hogy kizárólag a mínuszok utáni részeket olvasná.
A két kisregény különösen nem ragadta meg figyelmemet amúgy, nem adott nekem túl sokat hozzá a fő vonalhoz, de a legutolsó részt mindenki számára merem ajánlani, aki a történész-szakma és a történelmi regényírás közti viszonyra kíváncsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése