Visszaemlékezés, Lazi Könyvkiadó, 154 oldal, 2013
Maderspach Viktor, az Oláhölő, az Acélember, a Vadmagyar a 20. századi magyar történelem egyik legkiemelkedőbb, jó értelemben vett fenegyereke. Regényemben különösen fontos szerep jut neki, így ezen alkalommal nem is érzem szükségesnek részletesebben bemutatni. Kronologikus sorrendben harmadik könyve napilapokban, folytatásokban jelent meg 1925-ben, és az 1921-es nyugat-magyarországi szabadságharcban való szerepéről szól.
Immáron nem emlékszem, minek kapcsán találkoztam a nevével, jó eséllyel Domonkos Laci bácsin keresztül, még 2017 őszén, de erre már nem esküdnék meg. A lényeg, hogy a Menekülésem Erdélyből című, kronológiailag közvetlenül ezelőtti könyvével egy kötetben szereztem be ezt a munkáját, s még akkor meg azóta sokszor kiolvastam. A nyugat-magyarországi felkelést illetően az egyik leghitelesebb munka szememben, ugyanis a saját élményeit, rendesen egyes szám első személyben narrálva írja le, nem pedig másokkal való beszélgetések alapján, aminek általában nagyobb a szórása a hitelesség terén. Egyedül talán még Missuray-Krúg Lajos írása(i) hasonlítható hozzá, aki szintén személyes élményeit írta le, de ő sem egész végig egyes szám első személyben narrál, tehát másokat is bőven megszólaltat. Illetve nyilván Prónay Pál Ellenforradalmi naplójegyzetei is azok, amelyeket viszont tényleg mindig egyes szám első személyben jelennek meg, de Pali bácsi az utókor számára fennmaradt naplóit 1918 októbere és 1922 nyara közti eseményekről írta, amelynek csak egy kisebb részét képezi a nyugat-magyarországi függetlenségi- majd szabadságharc, amiben ő személyesen nem is vett részt, csak a “politikai” részét intézte. Maderspach ellenben az első ágfalvai csatától kezdve el egészen a szomorú királypuccsig mindig ott volt, a már említett ütközet mellett még a másodikban vett részt, mindkettőben parancsnoki szerepben.
+ A szerző kronologikus sorrendben, szép fokozatosan haladva meséli el a történteket, nem tesz nagyobb zárójeleket vagy nem ugrál térben és időben, mint több más visszaemlékező. Illetve kizárólag csak a vele közvetlenül megtörténő eseményekről számol be.
+ Mindemellett, nem idegesítő mértékben vannak, de nála is vannak olyan szövegrészek, amiket csak elmélázásnak nevezek, mikor kitekint a lineáris cselekményekből, és hangosan elgondolkodik egyes lehetőségeken. Ez főleg Sopron visszavétele után és a király bevonulása előtt történik, illetve a kötet végén is. Nagyon művelt emberként ezeket igen távlati kitekintésből írja, és rengeteg külföldi párhuzamot hoz mindenre.
+ Több vicces jelenetet is leír, amik elsősorban az antantmissziók rovására csattannak el.
+ Ízig-vérig született harcosként harcászatilag-hadászatilag is jól áttekinti a lehetőségeket, nem vállalja túl magát, és nagyon élvezetesen emlékezik vissza az összecsapásokra.
+ Nagyon nem politikailag korrekt, bátran nekimegy több alkalommal is a zsidóknak – bevédi az 1919 késő nyarán-őszén történt politikai rendcsinálást, kommunista szóhasználattal élve a fehérterrort – meg az antanthatalmaknak is, ugyanakkor mégsem az a folyamatos gyűlölködés jelenik meg újra és újra, mint például Prónay naplójában.
+ Meri erős kritikával illetni a fennálló rendszert, a királykérdés témakörén felülemelkedve is.
– A vége igen kiábrándító, nem említi a győztes soproni népszavazást, igaz, ez annak tudható be, hogy abban már személyesen nem vett részt.
– Úgy gondolja, hogy a budaörsi csatában a kormányzó oldalán felálló erőkkel meg lehetett volna futamítani a cseheket és a románokat. Bárki, aki ismeri az 1921-es nemzetközi katonai erőviszonyokat, ezt nagyon-nagyon erős elfogultságnak és érzelmi befolyásoltságnak tudja be.
– A Lajtabánság létrejöttét egy gunyoros félmondattal intézi el.
– Maga a kiadás – ez nem Maderspach hibája – csapnivaló, nem kritikai jellegű. A szerkesztő kizárólag a külföldi eredetű mondatrészeket fordította és látta el lábjegyzettel. Ebből a könyvből pedig egy kiváló kritikai kiadást lehetett volna közölni, a benne említett rengeteg történelmi személy és esemény bemutatásával, de hogy így egy igénytelen kiadás már beelőzte, nyilván senkinek sem éri meg újra kiadni igényesebben.
Nem csak azoknak ajánlom, akik érdeklődnek az 1921-es részlegesen győztes nyugat-magyarországi felkelés iránt, hanem úgy általánosan, a magyar történelem szeretőinek is erősen javaslott, őszinte, érdekes, tanulságos visszaemlékezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése