Könyvek CII – szerk. Kőfalvi Tamás: A Rongyos Gárda története

 Konferenciakötet, Antológia Kiadó, 214 oldal, 2025

 

    Hétvégén ismét Lakiteleken járván az Európa Szabadegyetemen egy csapatverseny során nyertem meg ezt a kötetet, ami annyira érdekelt, hogy azután való nap, hétfőn munkába menet és jövet a vonaton ki is olvastam. Lássuk hát közelebbről.

    Előzményként fontos tudni, hogy a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, dr. Lezsák Sándor író, történész, a Parlament alelnöke abban hisz, hogy mindenki, minden ember tehetséges valamiben. Ezáltal az általa alapított Lakiteleki Népfőiskola a képzéseiben nem egyes-egyes kiválóságokat emel ki, hanem olyan programokat biztosít, amelyek inkább arra szolgálnak, hogy mindenki megtalálhassa azt a szakterületet, amiben értékes, tehetséges. Ezen programok egyikeként szolgál a történelmi konferenciák szervezése is, amelyek során nem kizárólag csak adott témával foglalkozó, hivatásos kutatók csillogtathatják meg tudásukat, hanem viszonylag szabadon lehet jelentkezni. Ezen történelmi konferenciák témakörei rendszerint a magyar történelemből, általában annak kevésbbé kutatott, a köztudatban kevéssé jelenlevő részeiből állnak. 2024 március 6-8 között így került sor a Rongyos Gárda történetére.

    Lakitelek úgymond házi kiadója, az Antológia Kiadó a tőlük szokásos igényes munkát végezték. A borítón a rongyosok egy 1938-as csoportképe látható, hadviselt, vagy inkább hadtörténelem iránt érdeklődőknek azonnal feltűnik, hogy a 18 emberre 3 golyószóró jut, ami abban a korban igen komoly tűzerőt jelentett fél-szakasz szinten. Illés Zoltán kezét dicséri különben a borító, tördelni meg Kvaszta József tördelte. A keménytáblás, halványzöld alapszínű könyv hátoldalán Szakály Sándor tanár úr, az MTA doktora, történész írt egy bevezetőt a kötet tartalmát illetően. Megtudhatjuk, hogy Lakiteleken egy pályázatot írtak ki erre a témára, és a jelentkezők művei közül olvashatunk egy csokornyit. A Rongyos Gárda 1919-1921-es, valamint 1938-1944-es tevékenységével egyaránt foglalkoztak a dolgozatot beküldő, vegyesen hivatásos és amatőr kutatók.

    A 214 oldalas könyv egyből a tartalomjegyzékkel nyit, ahogy már több más, általam olvasott könyvben is írtam volt, a nem-szépirodalom esetén kifejezetten támogatandó, ha a tartalomjegyzék a könyv elején már előre jelzi, hogy mire számíthat az olvasó. Tizenkettő szerző dolgozata jelenik meg, a szerzők alfabetikus sorrendjében, a legtöbb munka olyan húsz oldal körüli terjedelemben. A bevezetőben Szakály Sándor tanár úr részletesebben kifejtette a mű megszületésére való igényt, ennek szükségességét, illetve már itt külön előre jelzi, hogy változó a művek színvonala, ami érthető is annak fényében, hogy amint már írtam, nem kifejezett tehetségekre vadászik a Lakiteleki Népfőiskola, hanem minél több embernek nyújt lehetőséget a szellemi kibontakozásra.

    A legelső dolgozatot a Trianon Múzeum volt munkatársa, Adorján Dávid Attila történész küldte be Ő a Lajtabánsággal és amellett Prónay Pál pályájával foglalkozott részletesebben. Bogó Kovács Boglárka kárpátaljai születésű hitoktató teológiai megközelítésből írt az 1938-as kárpátaljai harcokról. Juhász Zoltán András történész doktorandusz egy nagyon érdekes témáról, a Rongyos Gárda veteránjainak juttatott mintafalu tervéről írt. Kovács Cintia az Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatási szakos végzőseként a hangsúlyt a Rongyos Gárda 1938-as tevékenységének a sajtóban megjelenő visszfényére helyezte. Kovács Zoltán politológus érthető okokból politológiai, jogi szempontból elemezte a Lajtabánság léte körüli vitás kérdéseket. Paronai Trepák Erika az NKE államtudományi egyetemistája a Sopron-körnéki népszavazásról publikált. Palyvás Szabó Ildikó harmadéves jogász hallgató korábban ebből a témából írta is a szakdolgozatát, ezúttal arra tért ki, hogy mi által sikerült a felkelés által elért katonai eredményeket diplomáciailag kamatoztatni 1921 őszén Nyugat-Magyarországon. Pólik Ádám a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöke a Rongyos Gárda kapcsán 1938-ban megjelenő politikai radikalizmust tanulmányozta. Teleki Béla történész doktorandusz a Rongyos Gárda tagjainak családi hátterét vette górcső alá, elsősorban 1919-1921 közti időszakot illetően. Tóth Petra anglisztika és angol szakos másodéves egyetemista Kárpátalján, ő egy néprajzi jellegű kutatást végzett annak érdekében, hogy helyben Kárpátalján a Rongyos Gárda emlékezete mennyire él/nem él a lakosság körében. Tóth Tünde nem nevezte meg a bemutatkozásban a végzettségét, ő egy nagyon-nagyon általános összképet írt az 1921-es nyugat-magyarországi eseményekről. Zeitler Ádám politológus doktorandus dolgozata zárta a kötetet, aki a Lajtabánság szerepét vizsgálta államelméleti szempontból. Öt dolgozat foglalkozott tehát a kárpátaljai bevetéssel, a többi a nyugat-magyarországi akcióval.

+ Mind a tizenkét szerző részletes és jól használható irodalomjegyzéket közöl.

+ Értelemszerűen a négy doktorandusz, Dávid Attila, Juhász Zoltán, Teleki Béla és Zeitler Ádám dolgozata volt tudományos szempontból a “legszabályosabb” illetve megközelítés terén is a legspecifikusabb.

+ Dávid Attila közli és elemzi a Lajtabánság kikiáltásának eredeti dokumentumát, alapítási okiratát.

+ Bogó Kovács Boglárka által sikerült rátaláljak egy nagyon szép Lendvai István versre, ai ráadásul 1938-as, nem 1921-es, mint a többi, rongyosokról írt műve. Nála általánosan tetszett a háború fogalmának, annak jogosságának, vallási szempontból való elfogadhatóságának a gondolata, ott sok érdekes gondolatot idézett.

+ A Rongyosújfalut övező kérdéskörnek, meg magának a mintafalunak eddig még csak a hírét sem hallottam, Juhász Zoltán ezt negyven oldalban elég alaposan körbejárta.

+ Kovács Cintia egyrészt a kötetből a legrészletesebben leírta a kárpátaljai harcokat kronologikus sorrendben, másrészt nem a teljesség igényével ugyan, de azért elég részletesen leírta, mi minden mocskot szórtak a rongyosokra 1945 után, mely rágalmazásoknak mai napig érezhető a utóhatása.

+ Kovács Zoltán jól kibontotta, úgymond nemzetközi keretbe helyezte az 1921-es harcokat. Szépen látszódik, hogy bár a munka apraját a felkelők végezték el, ellenben az már Bethlen István és Bánffy Miklós érdeme, hogy politikailag, diplomáciailag is tudták kamatoztatni a 37 győztes ütközetben elért sikereket.

+ Paronai Trepák Edina eléggé részletesen leírta a soproni népszavazást, sok új dolgot tanultam belőle, például hogy a népszavazáson az Ausztria-lap vastagabb volt, így annak eltépése hangosabb is, s ezúton már előre lehetett megsaccolni az eredményt.

+ Pavlyás Szabó Ildikótól hallottam először a ius resistendi jogról. Ugyancsak ő írja le, hogy Rád Árpádtól származik már 1919-ben a Rongyos Gárda kifejezés, s Domonkos Lászlót is idézi ugyanitt.

+ Teleki Béla rengeteg olyan rongyost sorol fel, akikről eddig még nem hallottam, illetve sok olyan felkelőnek közli a családi hátterét, ami nekem újdonságnak számít.

+ Pólik Ádám leírja, hogy Kárpátalján mennyi embert vetettek harcba, ebből mennyi sebesült meg és halt meg, és mennyit tüntettek ki, valamint miért, ez az egyetlen értékes része az írásának, a negatívumokat lásdd alább.

+ Tóth Petra kutatása nagyon innovatív, és valamilyen sznten meglepőek az eredmények, hogy a rongyosokról a fiatalok sokkal többet tudnak, mint az eseményeket a szüleik révén közvetlenül ismerhető idősebb generációk.

+ Zeitler Ádám dolgozata talán a leghelytállóbb objektív történetírói szempontból, a dolgozat elején lefektet három tézist előzetesen, majd a dolgozat végén elemzi, hogy ezekből mennyi áll meg és mennyi tarthatatlan.

– Nem volt egy egységes közlési forma, lábjegyzetek használata jórészt írónként változott.

– Egyik író sem említi meg, hogy Prónay naplójának 1963-as kiadásának rövidítése és előszava teljesen kommunista, vagy semlegesen, vagy akár Gábor Andor kapcsán pozitívan is írnak róla.

– Juhász Zoltán esetében sok esetben a lábjegyzet szövege hosszabb, mint a főszöveg, ez nagyon zavaró és lassítja az olvasást.

– Tóth Tünde abszolút semmi új információt nem tudott nekem mondani, de biztonság kedvéért fontosnak látta leírni lábjegyzetben, hogy az első világháború során mely országok voltak az antant, és melyek a központi hatalmak részei.

– Pavlyás Szabó Ildikó szerint a budaörsi csata nem is történt meg, ugyanis a “a túlerő a Horthy csapatok oldalán volt, így a legitimista csapata nem is vette fel a harcot” Szintén ő kétszer is ír arról, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felelős volt az első világháború kirobbanásában, és ugyanitt írja, hogy teljesen kikerülhetetlen volt a trianoni békediktátum. Egy felületes olvasó számára ez azt üzeni, hogy megérdemeltük Trianont. Ugyancsak ő a kommunista szerkesztésű Magyar Életrajzi Lexikonból kivágott linkekkel hivatkozik a Rongyos Gárda főbb tisztjeire.

– Pólik Ádám dolgozata nagyon durván kakukktojás volt, nem is igazán értem, miért kellett beletenni. A 444.hu, a telex, a Magyar Narancs, a Nyugati Fény vagy akármelyik balliberalista fórumra jobban talált volna. A Rongyos Gárdát úgy mutatja be, mintha az antiszemitizmus és az antikommunizmus (amit ő szintén szélsőséges politikai irányzatnak tart) lettek volna létezésének az alapkövei. Tagadhatatlan persze, hogy mint minden radikális jobboldali félkatonai szervezetben a huszadik században, világszerte, úgy a rongyosoknál is helyet kapott úgy az antiszemitizmus, mint az antikommunizmus (a vörösterror után szűk két évvel ez teljességgel érthető is, az eredeti alapítók szinte mindegyikét közvetlenül vagy közvetetten károsították) de sem 1921-ben, sem 1938-ban nem a zsidók vagy a kommunisták ellen határozták meg magukat, hanem etnikailag az osztrákok és a csehek ellen, de ott sem önmagában a nemzet ellen, hanem a Magyarország területét elfoglalni vágyó/megszállás alatt tartó külföldi hódító ellen. Az ilyen antiszemita, antikommunista irányvonallal való kizárólagos azonosítás az ötvenes évek rákosista majd kisebb mértékben kádárista sajtójának a hangneme, vagyis hazugsága, történelemhamisítása. Francia Kiss Mihályról bűnözőként, nem poltikai elítéltként ír. Pacifista ömlengéssel fejezi be a szerencsére nem túl terjedelmes dolgozatát, ami ilyen kontextusban meglehetősen visszatetsző. “Szélsőségesen hazafias érzelmű katonákról” ír, valaki megmagyarázná nekem, hogy lehet valaki szélsőségesen hazafias? Ez is ilyen abszolút progresszív, Lakitelek szellemiségével szerintem semilyen formában nem kompatibilis fogalmazásmód. Sajnálatos módon a Haza, a nemzet szeretet, idegen szóval élve a patriotizmus, a nacionalizmus gyakran együtt jár egy másik nemzet gyűlöletével, a sovinizmussal, de az esetben a sovinizmus a szélsőséges, nem a hazafiasság. Egyáltalában, már a cím, hogy elfajzott ideológia, számomra erősen bicskanyitogató. Az ezeréves államalakulat egységének visszaállítása milyen szinten lehet elfajzott? Az ilyen ideológiai tüskék mellett meg tudományosan is pocsék, gyakorlatilag a Wikipédián található A Rongyos Gárda tevékenysége Kárpátalján szócikk kissé bővített, átideologizált változata. A lábjegyzetek használata szintén teljesen szabálytalan és nehezen követhető. Persze ezt egy BME-snek nem is muszáj tudni, de ahogy édesapám mondja, én azért nem lettem operaénekes, mert nincs jó hangom ☺ én meg azért nem írok műszaki cikket a Műegyetem egyik pályázatára sem, mert nem értek hozzá. Sajnos ilyen önreflexió nem minden embernek adatik meg.

    Összességében egy tanulmány kivételével igazából az összeset értékesnek tartottam, s bár nyilván hullámzó volt a színvonal, de még a szerényebb előképzettségű szerzőkön is látszott az igyekezet, hogy tudásukhoz képest a legteljesebb dolgozatot adják el. Az igyekezetet a nehezebb elsajátítani, mint a tudást, ahhoz csak rengeteg olvasás kell. Aki érdeklődik a Rongyos Gárda történelme iránt, azoknak – főleg a nem-szakmabelieknek – határozottan ajánlom, a Lakiteleki Népfőiskola egy újabb hasznos projektjének az eredményeként.