1931 január 12, Csehszlovákia, Komárom
Három cigányt hoztak be a fogdába. Amazok alapból sem lehettek túl rokonszenvesek,
de most hogy a rendőrök rendesen megdolgozták őket kihallgatásan, még visszataszítóbban néztek ki. Sebes Kardos csak futólag nézett rájuk. Ő
már teljesen hozzászokott cellához, félévente legalább egyszer egy-két napra rendszeresen lecsukták, mikor valami irredentizmussal összekapcsolható eset merült
fel. Különösebben nem is zavarta már, legalább két-három napig ilyenkor nyugodtan tudott olvasni, tanulni, s vád híján mindig muszáj volt elengedjék.
–
Átteszük önt a másik cellába, nem keverjük a fajokat – mondta a rendőr, ahogy belökte a három bűnözőt a cellába.
– Jól megvagyok
én itt a rajkókkal – nézett fel a könyvéből a huszár.
– Jöjjön már – sürgette a rendőr, s átvitte a másik cellába,
ahol öt fehér ember unatkozott. Kardos köszönt nyugodtan, leült egy priccsre, s olvasott tovább.
– Héé maga! Miért magyarul olvas itt Csehszlovákiában?
– kötött bele egyik rab. A vitéz óvatosan végigmérte a kötekedő csehet, jól megtermett, durva arcú, rendőr egyenruhás ember. Később
kiderült, hogy hatalommal való visszaélés miatt csukták le.
– Mert magyar vagyok – csodálkozott Kardos.
– Magyar? Mocsok betolakodó akkor? –
kérdezte tovább a rendőr.
– Betolakodó? Az én őseim II. András királyunk óta laknak a városban, Sebes Andorás lovag úr a keresztes
hadjáratban a Tábor hegy ostromakor mutatott kivételes vitézségéért kapta családi birtokot. Maga mennyi ideje él a városban? Egy-két éve?
– kérdezett vissza a huszár, de túl sok figyelmet nem szentelt a kötekedőre.
– A pofátlankodás helyett inkább miért nem szórakoztatsz minket,
ha már könyved van itt bent? Mit ír itt? – tette ujját a könyv egyik lapjára a cseh. Kardos most először nézett a másik szemébe:
– Azt írja,
hogy vedd el a büdös ujjadat a könyvemről, feleségem ajándékáról – talán még akart valamit mondani, de a cseh hirtelen rácsapott a könyvre,
ami a cella másik felébe repült, csak egy kitépett lap maradt a huszár kezében.
– Na erre mit lépsz? Vagy talán bunyó lesz? Meguntad az életet,
meg akarsz ütni egy rendőrt?
– Martin Schuster – moondta a huszár, ahogy kényelmesen hátradőlt a priccsen.
– A fiam egyre jobban harcol, mióta öntől
vett bokszórákat, főhadnagy úr. Tegnap is összeverte három rátámadó osztálytársát, többet nem merik kóstolgatni – állt
fel a sarokban az egyik vállas, cipészkötényt viselő vörös arcú ember, akit orvgazdaságért csuktak le. A cseh tétován fordult feléje.
–
Robert Zuzula – mondta tovább Kardos.
– Édesanyám köszönteti a nagyságos asszonyt, főhadnagy úr. Tegnap óta jobban van, a budapesti orvos sokat tudott
segíteni rajta – állt fel a priccsről egy nyurga, tövig száraz kékfestő, akit részegeskedés miatt csuktak be, hogy józanodjon ki.
– Átadom
neki, kedves feleségem rendszeres imádkozik a Nőszövetség minden tagjáért – bólintott feléje a huszár. A rendőr immáron ez a másik
polgár felé fordult.
– Michal Tiso – mondta tovább Kardos
– Jövő heti körvadászatra megszereztem Nyitrából a német vizslákat,
főhadnagy úr. Valamelyik nap jöhet, és megvizsgálhatja őket – ugrott le a szembeni emeletes ágyról egy nagydarab, fülig húzott kunkori bajuszú tátrai
vadász, akit hatósági közeg inzultálásáért csuktak le. A cseh már azt se tudta, merre helyezkedjen.
– Miroslav Valach – mondta tovább Kardos.
–
Múlt héten elfelejtettem ugyan, de ezúton is köszönöm rendes borravalót azért a szuszékért főhadnagy úr. Hiába, egy úr a Pokolban is
úr – tápászkodott fel egy széles vállú, kopasz asztalosmester a cella végében, akit azért csuktak be, mert az illegális kommunista pártban
levő öccsét bujtatta. Kardos nyugodtan rámosolygott az egyre feszültebb rendőrre, aki nem bírta tovább. Nekilendült, s három lépésről megindított
egy jobbhorgot az ülő vitéz állára. Schuster azonnal hárította az ütést alkarjával, közben Zuzula lefogta a cseh bal karját. Amaz elordította
magát, jobbját kiszabadította a cipész kezéből, s leütötte a kékfestőt, majd lendült volna tovább a verekedést szokásos komoly, de vidám
mosolyával néző huszár felé, mikor Tiso vállal előre érkezett a hasába, s hátralökte a mögötte álló Valach karjaiba, aki fojtófogásba
vette.
– Gyorsan, a szájába! – dobta oda Schuster az összecsavart lepedőt az asztalosnak, aki azt a rendőr arcára szorította, hogy ne tudjon kiáltani. Mindkét
kezével a lepedő után kapott, így alteste fedetlen maradt, amíg Valach tartotta, a vadász és a cipész tíz-tizenegy ökölcsapással leterítették,
majd a padlón már mindhárman addig rugdosták és taposták, amíg csak mozgott. Mikor lihegve abbahagyták, az emberi roncs még egyszer felhördült, de ekkor
a kékfestő vaspatkós cipőjével úgy fejberúgta, hogy végleg elcsendesedett. A vadász felvette a könyvet a földről, s visszaadta Kardosnak.
–
Azt hiszem ez az öné, főhadnagy úr.
– Melyikőjük tud magyarul olvasni? – nézett körbe a huszár a verekedéstől kipirult arcú embereken.
–
Én – emelte fel a kezét a kékfestő, majd hozzátette – A feleségem magyar.
– Üljenek le ide körém, kegyelmedék. Olvassa innen – bökött
egy sorra Kardos, s Zuzula kezébe adta a könyvet. A szlovák lassan, de jól érthetően kezdte olvasni:
– Ha úgy tekintünk katonáinkra, mint saját gyermekeinkre,
akkor elmehetünk velük akár a legmélyebb szakadékba is; ha úgy tekintünk katonáinkra, mint szeretett fiainkra, akkor követnek bennünket akár a halálba
is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése